VAGYONVÉDELEM: BIZTONSÁGI KOCKÁZATOT JELENT A MOSTANI FOGLALKOZTATÁSI HELYZET

s5

Az SzVMSzK szerint „jelenleg a vagyonvédelemben foglalkoztatott dolgozók jelentős része kényszerpályán mozog. Az ágazatban dolgozók nagy része alulmotivált, ennek megfelelően mérsékelten érdeklődik a szakmai önképzés, fejlődés iránt. A munkáltatók nagy része nem képes hatékony kiválasztásra, és a szakma jelentős munkaerőhiánnyal küzd. A munkaerőhiány generálta helyzetben fokozódik a szabálytalan foglalkoztatás.

A munkavállalók ellenőrzése, szakmai szabályok alapján történő számonkérése nem megoldható. A megfelelő biztonsági ellenőrzések, nyilvántartások hiányában előfordul, hogy a tulajdon elleni bűncselekmény miatt elküldött munkavállaló másnap egy másik biztonsági cégnél dolgozik, mivel a munkáltatók szabálytalan foglalkoztatás miatt zsarolhatók az ilyen munkavállalók által. A munkáltatók szabályszegések és bűncselekmények elkövetésekor elvétve vállalják fel a hivatalos eljárások megindítását. Az alulfizetett, végtelenségig bizonytalanságba sodort munkavállalók pedig gyakran úgy érzik, hogy már semmit sem kockáztatnak a szakmai szabályok megsértésével, így a munkavégzés sok esetben mindössze a helyszínen való személyes jelenlétben fejeződik ki.
Jelentős biztonsági kockázatot jelent, hogy a vagyonvédelemben foglalkoztatottakról nincsen hiteles nyilvántartás. A hatályos vagyonvédelmi törvény értelmében ugyanis a törvényben előírt nyilvántartás munkaidő nyilvántartással helyettesíthető, ez azonban gyakran nem a valós helyzetet tükrözi, mert e dokumentumokat manipulálják a „járulékfizetés optimalizálása” végett.
Sajnálatos módon a pénz- és értékszállítás kapcsán is hasonló foglalkoztatási gyakorlatról lehet beszámolni, ami biztonsági kockázatot jelent a teljes társadalomra nézve.”

.
A kamara egyik javaslata e tarthatatlan helyzet javítására az, hogy a vagyonvédelmi cégeknek legyen egy egységes nyilvántartási rendszere, és ezzel lecsökkennének a simlizési lehetőségek:
„A jogalkotó már több területen bevezetett elektronikus alkalmazásokat (pl. elektronikus építési napló, elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer – EKÁER), melyek révén korszerű, könnyen ellenőrizhető adatbázisok jöttek létre. A Kamara álláspontja szerint hasonló megoldásra lenne szükség a vagyonvédelmi szakmában is. Egy kötelező vállalatirányítási szoftver alkalmazása lehetővé tenné a foglalkoztatással kapcsolatos adatok – utólag nem manipulálható – folyamatos nyilvántartását, ezzel elkerülhető lenne, hogy a vagyonőröket papíron naponta 4, de a valóságban havi 250 órát dolgoztassák. Az egységes vállalatirányítási szoftver megteremtené a feltételeit annak, hogy rendkívüli helyzetekben (pl. katasztrófa – vagy terrorhelyzet) a hatóságok rövid időn belül információhoz jussanak az adott helyen és időben működő vagyonvédelmi vállalkozásokról és szolgálatot teljesítő vagyonőrökről.
Mindezekből kifolyólag a szakmai kamara egy egységes vállalatirányítási szoftver kötelező alkalmazásának az előírását javasolja.”

információ forrása:
http://www.szakmaikamara.hu/index.php?&pg=hirek&do=read&newsID=419
http://www.szakmaikamara.hu/index.php?&pg=hirek&do=read&newsID=418

.
Kedves Olvasó! Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂

3 Responses to VAGYONVÉDELEM: BIZTONSÁGI KOCKÁZATOT JELENT A MOSTANI FOGLALKOZTATÁSI HELYZET

  1. Plébános Úr szerint:

    Ez megint a rizsa része!Nem kell itt semmi,fizessék meg a vagyonőröket,és akkor kitisztul a szakma!A többi baromság.

  2. Debra szerint:

    Jó duma!
    De amíg alul vannak fizetve, addig hagyják magukat halálra hajtani, hogy megéljenek!
    Tisztességes fizetést, és akkor lehet elvárást tanúsítani!
    Szakember hiány van? Na nee. nem kell a képzett vagyon őr! A trógereknek alig kell fizetés. Igaz, részegen mennek dolgozni, szarnak a munkára!
    A java, már külföldön dolgozik, és lassan igaz lesz ez minden szakmára!

  3. Thomas szerint:

    Azt kell megszüntetni, hogy a cégeknek 7-8-900 forintos vállalási órabérért kelljen dolgozniuk, hogy fennmaradjanak, és a dolgozóknak kenyeret tudjanak adni. Sajna azonban amíg az iparban, szolgáltatásban, oktatásban a termelő alkalmazottak is alul vannak fizetve, addig az őrzésre sem ad egyik megbízó sem eleget.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.