PÉNZMOSÓ SZÁMLAGYÁROSOK

bilincs

Egy budapesti férfi irányításával működő bűnszervezet több mint száz cégből álló számlagyárat működtetett, amely fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárdos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleiknek. A NAV pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban buktatták le az elkövetőket.

 

A fiktív számlákat kiállító elkövetői kör hierarchikus szervezetben működött, a feladatok és szerepkörök pontosan meghatározottak voltak. Két budai irodában folyt a háttérmunka, ott intézték a pénzelosztást és az adminisztrációt.

A gyanú szerint a megrendelők igénye szerint kiállított fiktív számlákon szereplő összegeket – a valós szolgáltatás látszatát keltve – első körben olyan általuk létrehozott cégek számláira utalták, amelyek általában bejelentett munkavállalókkal is rendelkeztek és adóbevallást is benyújtottak. Ezek a cégek, hogy a pénz eredetét leplezzék, a számlájukra érkezett összegeket továbbutalták olyan stróman cégeknek, amelyek egyáltalán nem folytattak semmilyen tevékenységet, ügyvezetőik pedig külföldi állampolgárok vagy nem létező személyek voltak. A valótlan tartalmú számlák alapján elutalt summát a végén készpénzben felvették, és levonva a számlák kiállítása után járó jutalékot, a megmaradt összeget visszajuttatták a számlát befogadó társaságok vezetőinek.

A pénzügyi nyomozók az akcióban több mint ötven, főként Pest megyei és fővárosi helyszínen tartottak házkutatásokat. Több mint négyszázharminc millió forint értékben zároltak bankszámlákat, és ingatlanokat, illetve lefoglaltak készpénzt, egy motort, és autókat.

Az ügyben eddig tizenhét gyanúsítottat kihallgattak, közülük az irányító férfi és három társa előzetes letartóztatásban van. Az ügyben költségvetési csalás és pénzmosás miatt folyik a nyomozás.

hír forrása:

http://nav.gov.hu/nav/sajtoszoba/hirek/Penzmoso_szamlagyarosok_20160325.html

 

Kedves Olvasó!  Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂

One Response to PÉNZMOSÓ SZÁMLAGYÁROSOK

  1. Kiss Zoltán szerint:

    De ezeket meg kellene NEVEZNI. De Magyarországon a BŰNÖZŐKNEK nagyobb a joguk mint a becsületesembereknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.