NAPPAL BONTANAK, ÉJJEL JÁRŐRÖZNEK

2 ember munkáját végezni, megalázó munkakörülmények között:

Nappal épületet bontanak. Éjszaka pedig járőröznek. Villany, víz, tisztálkodási illetve pihenési lehetőség nincs.

Levél: ”A ……… nevű  alföldi cégnél dolgozom.  Itt az van, hogy velünk bontatják az épületeket.

Nappal bontunk a security felirattal ellátott ruházatban, éjszaka pedig őrködünk. Szóval 2 az 1-ben: őrzés-védelem és  építőipari munka egy fizetésért. Mindezt megalázóan alacsony órabérért, 24/48-as beosztásban.

A munkaköri leírásban semmi ilyen nincs megemlítve. Viszont ha szólni merünk, hogy  nem tetszik a dolog,  akkor az a válasz, hogy  nem kötelező náluk dolgozni, el lehet menni. Szóval napközben bontja az őr az épületet 40 fok hőségben, éjszaka  pedig portás és telepőrként járőrözik.

A bontási épületben nincs semmi, se víz, se áram. Zseblámpát se kapsz – magadnak kell otthonról vinned -, de ha a napi 12 óra nehéz fizikai munka után bealszol, akkor azonnal ki is rúgnak. (Az egyik kollégám már így is járt.)

Nem beszélve arról, hogy nagyon megalázó, hogy szutykosan, koszosan kell az embernek az éjszakai szolgálatát ellátnia. De mivel családom van nem tehetek mást, mint hogy csinálom, amíg bírom. Feleségem munkanélküli, a 2 gyereket el kell tartani valamiből.”

.

Kedves Olvasó! És te mit gondolsz a levélben olvasottakról?
(Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm!  🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.