A MEGÉLHETÉSHEZ IS KEVÉS A FIZETÉS – NÖVEKVŐ HIÁNY ŐRÖKBŐL, TAKARÍTÓKBÓL

BIZTONSÁGI MOZGÓLÉPCSŐ

Mivel gyakran annyira alacsony a fizetés, hogy az még a megélhetésre is kevés, ezért aztán nem lehet csodálkozni azon, hogy pl. takarítókból, biztonsági őrökből egyre nagyobb a hiány.

A HouseHold 4you Kft. egy takarítással, vagyonvédelemmel, műszaki üzemeltetéssel is foglalkozó vállalkozás. A cég vezetője (Belényi György) az MNO munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy „..Most jutottunk el odáig, hogy elfogyott az utánpótlás: a magas képzettséggel nem rendelkező fiatalok inkább elmennek külföldre mosogatni, takarítani, mint hogy itthon végezzenek alacsony presztízsű munkát, majdhogynem éhbérért…” Szerinte az élőerős FM (facility management)-szolgáltatásokat – takarítás, karbantartás, őrzés-védelem stb. – illetően a legnagyobb probléma a motiválatlanság. A megbízó cégek ezeket a feladatokat szükséges rossznak, az értük fizetendő összeget ablakon kidobott pénznek tekintik. Igyekeznek a lehető legalacsonyabb áron igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat még akkor is, ha ez a munka színvonalának a rovására megy… Mindig van olyan cég, amelyik úgy vállalja el a megbízást, hogy közben látja, a megrendelőtől kapott pénzből nem tudja fedezni a kiadásait. Ezért legtöbbször azon spórol, hogy nem vagy csak részben teljesíti az állam részére a befizetési kötelezettségeket.

A HouseHold 4you a felkérések nagyjából harmadát azért kénytelen visszautasítani, mert a megbízók kevesebbet szeretnének fizetni a szolgáltatásért, mint amennyibe a munka elvégzése kerülne. Belényi úgy gondolja, hogy jó lenne, ha “a szolgáltatók felismernék, hogy nem szabad irreálisan alacsony áron elvállalni a megbízásokat. Ha a vállalkozók egységesen törvényes, korrekt árképzést alkalmaznának, akkor is lenne munka, csak éppen a megrendelők valós kép alapján döntenének, és jobb minőségű szolgáltatást, az alkalmazottak pedig több fizetést kapnának.”

Kedves Olvasó! És neked mi a véleményed? Tapasztalod, hogy hiány van őrökből?  (Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm!)


A teljes cikk elolvasható itt: http://mno.hu/hetvegimagazin/takaritosors-magyarorszagon-piszkos-a-munka-1331691

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.