MAJDNEM MEGHALT A BIZTONSÁGI ŐR ÁLTAL BÁNTALMAZOTT FÉRFI

s9

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Zala Megyei Főügyészség egy nagykanizsai biztonsági őr ellen, aki olyan súlyosan bántalmazott egy férfit, hogy az csaknem belehalt a sérüléseibe – tájékoztatta a főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

A nagykanizsai autóbusz-pályaudvar 53 éves vagyonőre szolgálatteljesítés közben  március 10-én 22 óra után   azt tapasztalta, hogy a váróterem egyik padján egy részeg ember fekszik. Ekkor  közölte az illetővel, hogy távozzon, mert neki be kell zárni a helyiséget. A sértett csak többszöri felszólítás után ment ki az utcára, de pár perc múlva már ismét az épület felé tartott. Ezt látván a biztonsági ember azt mondta neki, hogy ne akarjon oda visszamenni. Miután testközelbe kerültek, az erősen kapatos egyén hadonászni kezdett, mire az őr előbb a jobb, majd a bal kezével akkora erővel ütötte fejbe, hogy attól  hanyatt esett, feje pedig a betonnak csapódott. Az eszméletét vesztett személyhez az őt megütő hívott mentőt.
Az ügyészség vádirata szerint az áldozat olyan életveszélyes sérüléseket szenvedett, ami akár a halálához is vezethetett volna, ha nem kap időben szakszerű egészségügyi ellátást. A bántalmazója ellen ezért életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emeltek vádat.

forrás: MTI

Kedves Olvasó! Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.