LEBUKOTT AZ ŐRÖKET FOGLALKOZTATÓ BŰNSZERVEZET

sec2

A NAV pénzügyi nyomozói kétnapos akciójában egy biztonsági őrzéssel és munkaerő-közvetítéssel foglalkozó bűnszervezet tagjainak kezén kattant a bilincs. A bűnszervezet irányítója és hét társa előzetes letartóztatásban van.

Egy győri házaspár irányításával működő munkaerő-kölcsönzésre szakosodott, vagyonvédelmi feladatokat ellátó bűnszervezet több mint egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek; sem munkavállalói járulékokat, sem áfát nem fizettek. Főként Győr környékén végeztek biztonsági őrzést.

A csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot építettek ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be, majd ezeket a cégeket eltüntették, mielőtt adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna. A bűnszervezet nem csak a munkavállalók után fizetendő járulékokat spórolta meg, hanem az általa nyújtott szolgáltatás utáni áfafizetést is elkerülte.

A NAV győri pénzügyi nyomozói Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat, lefoglalásokat és tanúkihallgatásokat. Tíz személyt előállítottak és gyanúsítottként kihallgattak, közülük hat férfit és egy nőt előzetes letartóztatásba helyezett a járásbíróság. A bűnszervezet irányítóját az akciót követően a hegyeshalmi határon vették őrizetbe. A járásbíróság őt is előzetes letartóztatásba helyezte.

A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében több százmillió forint értékben zárolták a bűnszervezet tagjainak ingatlanjait és bankszámláit, valamint több nagy értékű autót is lefoglaltak.

A gyanúsítottaknak költségvetési csalás miatt kell majd felelniük a bíróság előtt. Mivel mindezt üzletszerűen és bűnszervezet tagjaként követték el, tettükért akár húsz év börtönbüntetést is kaphatnak. Az egyik gyanúsított lakcímén engedély nélkül tartott éles lőfegyverre és hozzá tartozó lőszerekre bukkantak, ezért vele szemben a rendőrség is eljárást indított.

A NAV közleményének forrása: http://nav.gov.hu/nav/sajtoszoba/hirek/Egymilliardot_csalt_20160614.html

Kedves Olvasó!  Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂

3 Responses to LEBUKOTT AZ ŐRÖKET FOGLALKOZTATÓ BŰNSZERVEZET

  1. Dávid Dénes szerint:

    Előbb utóbb Sorra kerülnek a most még fel nem kutatott Ember kereskedők és alkalmazói !!!

  2. Gyuri szerint:

    Sajnos tehetnek erről a megbízó cégek mert ők szemet hunynak ezeknek az ügyeskedéseknek és szerződést kötnek ilyen szakmailag és erkölcsileg dilettáns cégekkel. Természetessen ezek az ötszáz forintos cégek. A megbízó azt mondja, hogy ezt nem érdekli a vállalkozó beválalta akkor csinálja és ez neki megéri. Nincs szankció a megbizó felé, hogy öket is megbüntessék. pedig az országban nagyon sok ilyen megbízó van és rengeteget kaszálhat belöllük az állam. Rögtön rend lenne és mindenki a tiszteséges vagyonvédelmi cégeket alkalmazná tiszteséges óradíjjal amit az állam előirt. Van megoldás az ellenőrzésre csak alkalmazni kellene és a vagyonvédelmi cégek összefogásával ezt lehetne szorgalmazni.

  3. Imi szerint:

    Hajrá NAV! Sűrűbben kellene ellenőrizni a vagyonvédelmi cégeket. A feketéző vezetők fizessék be büntetés gyanánt a félrerakosgatott pár száz milliárdjukat, illetve be is költözhetnek pár évre valamelyik rácsos akadémiába, hogy felébredjenek. Sűrűbb, átfogóbb ellenőrzés kell, és előbb-utóbb megtisztul az ország.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.