KIRÚGÁS KOHOLT VÁD ALAPJÁN

Levél: “Szeretném veletek megosztani az apukám kirúgásának történetét. (Ami szerintem elég nevetségesen zajlott le.) Azt tudni kell, hogy ő az utolsó pénzünkből tette le a vagyonőri vizsgát. Ezek után sajnos kb. másfél évig nem tudott elhelyezkedni.  Aztán ősszel az egyik nap azzal hívott fel a munkahelyemen, hogy talált munkát. Egy telephely őrzésére vették fel 24 órás szolgálatra. A lényeg, hogy megkapta a szerződést, ami arról szólt, hogy 89.500 forintra van bejelentve. Ennyit utaltak a számlára, a többit meg zsebbe kapta, azaz  összesen kb. 140.000 forintot kapott egy hónapra.

De  ez csak egy hónapig tartott  így, ebben a formában. Ugyanis 2 hét munka után előléptették őt szolgálatvezetővé. (Minden írásos dokumentum nélkül, szóbeli megegyezés alapján. Tanúk is vannak rá, többek közt a telephely vezetője is.) Megkövetelték tőle, hogy rúgja ki vagy az egyik kollégáját vagy annak a fiát. Ő ezt meg is tette.  Ezek után egyemberes szolgálatot állítottak fel 24/48-as  szolgálati renddel. Ezután egy darabig minden rendben is ment, de sajnos apu lassan már többet volt a munkahelyén, mint itthon.

Aztán a sajnálatos eset a tavalyi év végén esett meg, miután a cég  egyik – számára ismeretlen  – tulajdonosát állította meg gépjármű ellenőrzése céljából.  A gépjármű vezetője megtagadta az ellenőrzést, és csak a kialakult szóváltás után mondta meg, hogy ő az egyik új tulaj. De ezt az édesapám nem tudta. (Az ellenőrzést vezetői utasításra végezte, mivel az előírások szerint csak  három konkrétan megnevezett cégtulajdonost nem kellett átvizsgálni a  be- és kiléptetéskor, mindenki mást viszont igen.)

A történtek után másnap behívták a munkahelyére és  megmondták neki, hogy többet nem tartanak igényt a munkájára. A biztonsági cég területi vezetője szóban rúgta ki, azzal az indokkal, hogy kiengedett egy kisteherautót magyarán szólva lopás történt.  A főnökök ezen állításukat semmilyen bizonyítékkal nem tudták alátámasztani.

A munkaügyi bíróságon folyamatban van a per. A volt munkahelyéről a papírjai a mai napig sem érkeztek meg, a cég semmilyen megkeresésünkre sem reagál.  Több százezer forintos kártérítést követelünk tőlük. Ugyanis ezen ügy miatt se  a munkaügyi központba nem tud bejelentkezni, sem elhelyezkedni nem tud sehova. Így anyagilag nagyon a padlóra kerültünk!”

k

Kedves Olvasó! Te mit gondolsz a levélben olvasottakról?

(Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.