AZ UTAZÁSI IDŐ IS BESZÁMÍT A MUNKAIDŐBE

felk

Az Európai Unió Bíróságához egy biztonsági rendszerekkel, eszközökkel foglalkozó spanyol vállalkozás – a Tyco – alkalmazottai fordultak. E cég dolgozói naponta mobiltelefonon szokták megkapni azokat a címeket, amiket a következő nap fel kell, hogy keressenek.

„A munkavállalók mindegyike szolgálati járművel rendelkezik, amellyel mindennap a lakóhelyüktől azon helyekig utaznak, ahol a biztonsági rendszerek üzembe helyezésével vagy karbantartásával kapcsolatos műveleteket el kell végezniük.” A munkavállalóknak az jelentett nagy problémát, hogy a Tyco nem számította be a lakóhely és az ügyfelek közötti utazással töltött – időnként akár 2-3 órás – időt a munkaidőbe, hanem úgy vette, hogy pihenőidőről van szó.

Az Európai Unió Bírósága által szeptember tizedikén hozott ítélet értelmében az utazási idő beleszámít a munkaidőbe. DE nem minden esetben, hanem csak „az alapügyben szóban forgóhoz hasonló körülmények között, amikor a munkavállalók nem rendelkeznek állandó vagy szokásos munkavégzési hellyel, akkor „munkaidőnek” minősül az az utazási idő, amelyet e munkavállalók a lakóhelyük, valamint a munkáltatójuk által kijelölt első és utolsó ügyfél közötti mindennapos utazással töltenek.” Tehát, azt a banki őrt e változás nem fogja érinteni, aki mindig ugyanarra a helyre (ugyanabba a bankfiókba) megy dolgozni. Viszont azt a kéményseprőt, gázszerelőt, aki nem egy fix helyen kezdi a napját, hanem változó helyszínen, mindig ott, ahol éppen csinálnia kell valamit, azt érinteni fogja.

A magyar munka törvénykönyve jelenleg e témában – is – elég pontatlanul fogalmaz, az utazási időt a munkaidő részének is lehet tekinteni, meg nem is. Ez az  döntés – amit Magyarországon is követni kell majd – viszont tisztázza a helyzetet.

Mondjuk a munkáltatók szerintem azért fognak tudni trükközni. Méghozzá úgy, hogy a telephelyükre, irodájukba fogják berendelni reggelente az alkalmazottaikat és majd onnan lesz a “kirajzás”.

.

Idézett részek forrása: Az ítélet teljes terjedelmében itt olvasható:
http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=167291&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=1310959

Egyéb felhasznált forrás e bejegyzés megírásához:
http://www.origo.hu/gazdasag/20150911-munkaido-utazas-munka-torvenykonyve-europai-unio-birosaga.html

.

(Ha hozzászólást írsz, akkor azt kulturált hangnemben tedd! Tartózkodj a – cégeket, személyeket – sértő, rágalmazó beírásoktól, mivel azok esetleges jogi következményei téged terhelhetnek! Köszönöm! 🙂 )

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.